Történet

2007 óta fő hangszereim a Music Man-ek, 2009-ben lettem Ernie Ball YouTube Artist és 2012-ben hivatalos Artist. Vagyis dupla jubileum az idei, 2017-es év, 10 éve használok MM gitárokat és 5 éve vagyok endorser. Erre az alkalomra valami különlegeset akartam. 2008-ban láttam meg a MM fórumán a Silverburst BFR JP6-ot, amit a Dubaldo Music (nagy MM dealer) profin be is fotózott a honlapjához. Összesen 1 db készült belőle, később a cég csinált belőle még egyet magának Petrucci-nak, annyi különbséggel, hogy az eredeti ében fogólap helyett az övére rózsafa került (akkoriban azt szerette). Amióta megláttam, ez a hangszer volt nekem a non plus ultra, vágyaim első számú tárgya. Tekintve, hogy összesen 1 db létezik belőle, sose mertem megkérdezni, hogy csinálnának-e nekem is egyet, mert úgy gondoltam, hogy kizárt dolog. Évekig gyűjtöttem a bátorságot, aztán a napon, amikor külföldre költöztünk, egy életem, egy halálom alapon feltettem a nagy kérdést, és láss csodát, sikerrel jártam! Picivel több mint 5 hónapot vártam rá, hogy elkészüljön, de végre megérkezett!  A BFR modellt választottam én is, és ahogy az eredeti, ez is ében fogólapos lett (szemben a többi BFR-al, ami  a Koa verziót kivéve mind rózsafás). A fényképek nem adják vissza az elképesztő kinézetét, mert nagyon sok arca van, a ráeső fény típusától és erejétől függően változik. Természetes fénynél egész szolid, vakunál és lámpafénynél meg brutálisan szikrázó tud lenni. Elképesztő az egész! Úgy érzem, életem egyik legfontosabb hangszere ez, amiért örökre hálás leszek a Music Man-nek! A gyári 10-es EB Slinky szettet 0.09-046 hibrid coated szettre cseréltem, és túlzás nélkül mondhatom, hogy ez lett a legjobban szóló gitárom mind közül. Elképesztő sustain van, holnapután is szólnak a hangok, a nyak pickup éneklő, öblös, erőteljes, jól érthető gyors futamoknál is, a piezo meg ugye még egy plusz gitárt jelent kb...Óriási szerelem van most, videó hamarosan!

Update 2019: Sajnos, ahogy megérkezett a hangszer 2017-ben, valami nem stimmelt vele. A nyakpálcát koppig húzva sem volt az igazi a húrtáv, de kint nem ismertem megbízható hangszerészt, így nem erőltettem a dolgot, elfoglaltam magam más hangszerekkel és a Silverburst szépen falidísszé degradálódott. Aztán egy évre rá lehetőségem nyílt elvinni a hangszerészemhez, aki megállapította, hogy elvetemedett a nyak, ezért nem lehet beállítani és sajnos olyan mértékű a vetemedés, hogy menthetetlen... Írtam gyors a MM-nek, hogy mi a baj és megbeszéltük, hogy csinálnak egy új nyakat. Mivel a hangszer színe egyedi volt, nem tudták megígérni, hogy látatlanban eltalálják, én meg nem akartam kockáztatni, hogy valami tök más színű legyen a végén a feje, így azt találtam ki, hogy legyen sima fekete a headstock, fehér logo-val, ha már Petruccinak is volt egy hasonló JPXI-je, amivel a Lost Not Forgotten c. dalt játszotta egy időben a turnékon, így nem volt semmi zsákbamacska, tudtam, hogy hogy fog mutatni. 

Ha viszont már így alakultak a dolgok, az elsőre anno nem sikerült matt, szatén festésű nyakhátnak legalább újra neki lehetett ugrani - tekintve, hogy nem szeretem a high gloss nyakakat - és szerencsére végül most sikerült a festést is jól megcsinálniuk, - "laza" egy év várakozás után nemrég meg is érkezett. 

Bár az eredeti matching headstock-al nyilván picit jobb volt az összkép, a matt nyakhát miatt most végre igazán kedvemrevaló lett ez a hangszer (is). 

Update 2021: A Peta jam-hez keresgéltem egy darabig a gitárjaim közt, hogy melyik lehetne a legalkalmasabb a feladatra, nekifutottam a Gibson LP Axcess-el, az Ibanez JPM P1, PGM300, piros MM JP13, sőt, a hét húros Majesty is tesztelve lett, de végül a Silverburst BFR JP6 nyert, mert rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen ez a legkényelmesebb hangszerem. Most tisztult le, hogy a 15' rádiusznak nincs párja, a nyakprofil, az, hogy szatén festésű a nyakhát, és sose ragad rá a kezem, a 24. bund ezeken a BFR modelleken érhető el legjobban, és szól is, mint az ágyú, mind-mind együttesen azt adják ki, hogy számomra ez a legtökéletesebb hangszer.